Quantcast
Channel: Dina világa
Viewing all 235 articles
Browse latest View live

Kastély torta jubileumra

$
0
0


Városunk hastáncegyüttesének, a Kleopátrának volt most a 10. évfordulója, erre az alkalomra készült ez a 45 szeletes monstrum. Hát, hogy is kezdjem. Utólag sem mulatságos. :D Na, jó, egy kicsit. :)

A kérés úgy szólt, hogy egy tortalapra építsem fel a Topkapi névre hallgató épület egy részét, de úgy, hogy hagymakupolák legyenek a tornyokon, ám hasonlítson a régi kastélytortára, amit már sokan elkészítettek. Több dilemma is felmerül. 
A Carol Deacon féle kastélytorta tornyai üreges, keményre száradó cukormasszából vannak, azon bevont tölcsérek. Ezek könnyű kis holmik, ám most süteményből kellett, hogy legyen.

Oké, no para, Dina kisüt pár lap piskótát, abból kis desszertgyűrűkbe több toronyrészletet összeállít mediterrán ízvilágra (fahéj, kardamom, ánizs, szerecsendió) turbózott csokikrémmel rétegezve. Majd apró pálcákat és pici kartonkarikákat bevetve magasra egymásra halmoz, még szögletesre is vág, ahogy a képen látszik, és ahogy a kérés szólt. Hogyne. Torony egy (T1) beadja a kulcsot, összedől. Dina óvatosan átforgat, vágási élek jók, látszólag stabil. Óvatosan visszavisz a hűtőbe, ahol a másik torony romjai kacsintanak vissza. Jajj. T1 hűtőbe, T2 elő, vele is macera, átforgatás, pici puncsmasszával kiékelés, újra lekenés. Úgy néz ki, jó lesz. Hűtőhöz. T1 az oldalán. Remek. T2 hűtőbe, hátha jó, T1 elő. Szétszed, kis kartonlap középen kilyukaszt, összerak, középre hosszú pálca, hogy egyben tartsa. Leken. Oké. Hűtőhöz. T2 három darabban. Hajtépés. Azt is szétszed, középre abba is hosszú pálca. Leken. Közben a közbülső falat összeállít, betölt. Az jónak tűnik. Burkol. Na, remek. Másik hűtő, tornyok az oldalukon, az egyik a másikra. A piskóta karikák már annyira sérültek, hogy omlanak szét. Ahogy az idegeim is. Jó, kész feladom, akkor lesz puncsmasszából az egész. Mindkét torony, T1 és T2 tálba zuhan, kávéval, krémmel összegyúr, közben kartonkarikákat, pálcákat kihalász, masszát desszertgyűrűbe tömköd, kettőt-kettőt egymásra pakolva. Jó. Hűtő. Még több massza, amiből két hagyma alakú kupolakezdemény. Oké. Hűtő. Ott a már bevont fal pofáraesve fogad. Ráadásul a rácsra borult, az oldalán felszakadozott a marcipán. Hihetetlen. Kiékel, formázgat, ahogy lehet, próbál menteni. Mikor vinné a szerencsétlen tortás a hűtőbe, fal meginog, és fejest ugrik, öngyilok áldozata lesz. A földön hullik romjaira. Dina lekuporodik, kukába lapátolja, majd idegbeteg módon a barátainak üvölti ki kétségbeesését chaten. Hurrá. De aznapra elég. rá sem bírok nézni.

Másnap meló után szélvészként új piskótát süt, új krémet kever, ez a fal vastagabb, nem is sikerül egyenesre, de már mindegy, csak kész legyen. Tornyok hálásak, egyben vannak. Burkol. Díszít. Hagymakupolák egyben. Burkol, erez, fest. Egymásra tapaszt, imádkozik. Meghallgattatott. Fal egyben, burkol. Míg hűl, kaput kivág, fest, díszít, mintáz. Alapot felkészít, pálcákkal stabilabbá tesz. Késő este, de kész kell lennie még ma. Oké, kartonra fal, mellé két torony. Lemér. Utólag. Marha nagy mázli, pont akkora centire, mint az alap. Ha öttel több lenne, sikítanék. De nem. Várat rápakol, tornyok dőlnek kifelé. Várat leszed, alap hűtőbe, vár szétszed, nagy, hosszú pálcával falat átdöf, két végére tornyokat nyársal, már mindegy, csak ne boruljon. Úgy néz ki, megmarad. Alapra visszapakol, kis marcipán zárókígyókat teker mindenhová. Kész.

Én is kész vagyok. Szóval amikor tortás műsorokat néztek, és azt látjátok, hogy kiabálnak, dühösek, kapkodnak, tombolnak, ne higgyétek, hogy színjáték. Néha bizony megmakacsolja magát egy-egy darab, pedig az idő rohan. Na, de mit mesélnék, ha ez nem így lenne? :))

Boldogságos Jubileumot Kleopátra csapat! :)

(Az esemény kis videó beszámolója ITT LÁTHATÓ, jól sikerült buli lett.)

Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :) 

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

Motor torta, azaz Pannónia T5 a kedvenc zsarumnak

$
0
0
Túrótorta

Már meséltem Róluk, nagyon szeretem Őket. Ám megint eltelt egy év, és a motoros zsarutorta után most egy komolyabb kihívást állítottak elém. :)

Kiderült, hogy nagy álma volt mindig is egy Pannónia T5, amit fia össze is rakott neki, ám ő ahelyett, hogy széthajtaná, vigyázva óvja a garázsban. Nem is lehetett volna más a téma. Viszont fel lett adva a lecke rendesen, akárcsak a Kawasaki tortánál, itt is számítanak az arányok, a részletek, most muszáj, hogy a lehető legélethűbb legyen!

5 darabból van, külön-külön burkolva és illesztve, azaz 2 kerék, ülés, lámpa, és a törzs. Sütés és krémfőzés után jó 7 órát vett igénybe az aprólékok készítgetése, de még mindig lehetett volna pepecselni vele. Egy ilyen tortát nem lehet igazán befejezni, csak abbahagyni. :D


Az ünnepelt lánya küldött fotót a gépről, de rákerestem azért interneten is, különböző fotók, monitoron átrajzolt részletek (kaptam is a fejemre miatta :P ) kinagyított képek voltak a segítségemre. Hogy az egér mitől lett csupa ragacs, azt elképzelni nem tudom. Hihetetlen, mik vannak. :D

Most is, mint már párszor egy kedves motoros barátom tartotta bennem a lelket, és adott tanácsokat, mire figyeljek nagyon. Olyan szavak estek ki a száján, hogy blokkfedél, meg első villa... na jó, a villát értettem.

Blokkfedél, mi? :D

A töltelék túrókrém vaníliás piskótába rejtve. A krém így készült:

2 tojás sárgája
140 g cukor
3 ek keményítő
pár csepp vanília esszencia
1 citrom reszelt héja
350 ml tej

200 g vaj
300 g rögös zsíros tehéntúró

Az első hat hozzávalót alacsony lángon sűrűre főz, kavargatva langyosra hűt, vajat kihabosít, a túrót nagyjából áttöri, vajjal és krémmel óvatosan kikever. Kicsit visszahűtve szépen tölthető. A citrom levével pedig a piskótalapokat érdemes meglocsolgatni, szépen kiemeli az ízeket.


A burkolat mandulamarcipán, abból van minden apróság is. Sütött a nap, így az csillog, aminek nem kéne, és nem fénylik az, aminek kéne, ugyanis a fém alkatrészek ezüst lüszterrel kaptak csillogást. A lényeg az, hogy az ünnepelt hatalmas meglepésben részesült, és tényleg és igazán nagyon szerette. :))

Boldogságos Szülinapot Feri! :)


Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :)

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

Kókuszgolyó, avagy puncsgolyó

$
0
0
Kókuszgolyó
Be Sweet... a háziasszonya a mostani SAD fordulónak, szám szerint a 23. megmérettetés ez, melynek a kókusz a témája. Kókusz-pókusz. :))

A lehető legegyszerűbb, leggyorsabb, és legközkedveltebb alap jutott eszünkbe, a kókuszgolyó. Pillanatok alatt kész, és szerintem mindenki evett már, sőt készített már egyedül gyerekkorában, ha valami gyors édességre vágyott. :)

Nálunk a puhább verzió a kedvenc, ahol nem keksz, hanem piskóta az alap. Lágyabb, finomabb, krémesebb, omlósabb az állaga, de nem az a szájpadlása tapadós, azt nem szeretjük mi sem. Így csináld:

piskótához

3 tojás sárgája és fehérje
150 g cukor
150 g liszt
90 ml tej
90 ml olaj
késhegynyi szódabikarbóna

A tojások fehérjét a cukor felével verd masszív habbá, ugyanazzal a géppel (nem kell elmosni a lapátot, csak simán leállítva átemelni a másik tálba) keverd fehéredésig a sárgáját a másik fele adag cukorral. Jöhet a sárgájához az olaj és a tej, majd a liszt és a sütőpor, végül óvatosan forgasd össze a fehérjével. Sütőpapíros tepsiben süsd tűpróbáig. Most mindegy, mekkorában, úgyis összetörjük.



a többi hozzávaló

100 g étcsokoládé
100 g vaj
60 g porcukor
40 g holland kakaó
60 g kókuszreszelék
2 evőkanál fanyar lekvár, vagy fél citrom leve
1 evőkanál erős rum

kb. 100 g  kókuszreszelék a hempergetéshez

A piskótát morzsoljuk egy nagy tálba, szórjuk hozzá a többi száraz hozzávalót, egy kisebben addig olvasszuk meg a csokit és a vajat. A morzsalékot keverjük össze, majd öntsük hozzá a vajas csokit, a lekvárt, vagy citromlevet és a rumot. Lágynak, épp összeállónak kell lennie. Azért ne folyjon, de ne is legyen beton, hiszen a hűtőben visszakeményedik a csoki és a vaj. Ha túl kemény, lefőtt kávéval, vagy még lekvárral lágyíthatjuk, ha túl lágy lenne, akkor jöhet a kekszdara, vagy még kókusz. Igen rugalmas recept, nem? :)

Egy kevés hűtés után vajas kézzel golyókat formálunk, kókuszba hempergetjük, és már kezdődhet is a lakoma. :)


Tudom, hogy kekszből gyorsabb, de egyszer próbáljátok ki piskótával, megéri az élmény. Lehet ám ez formatorta készítése közben leeső piskótadarab is, sőt, ha besokalltok piskótából, fagyasztható is zacskóba tekerve, és ott gyűjtögetve össze az adagot. Variálható is kedvetekre, kerülhet bele dió, mogyoró, barack helyett szamóca vagy ribizlilekvár, mazsola, vagy más aszalvány, vagy akár minden golyóbis közepébe egy-egy meggyszem, így lesz minden portán más és más ez a megunhatatlan desszert. :)

Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :)

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

Rocky Road, vagyis Rögös Út nevű desszert Nigellától

$
0
0
Csokoládés finomság
KisIldinél van a stafétabotja a Szakácsmustra játéknak, ő Nigella Lawson sztárszakácsot választotta, tőle hoztam ezt a szupergyors édességet. Nem volt 5 perc az összeállítás, mégis hihetetlen élmény a különböző állagok és ízek együttese. Mindenképpen érdemes nekiállni! :)

Kissé persze sajátra formáltam, kihagytam a koktélcseresznyét a lányom miatt, a brazil diót (mogyorót?) is kicseréltem jó kis hazai dióra és fele részben földimogyoróra. A többi maradt az eredeti. Így készült:

250 g étcsokoládé
150 g tejcsokoládé
175 g vaj
4 teáskanál méz (minek golden szirup, ha nekünk van igazi mézünk? hm?)
200 g amaretti keksz
150 g dió és mogyoró vegyesen, durvára törve
(150 g koktélcseresznye, amit kihagytam)
125 g mini pillecukor (vagy nagyobb, de ollóval kisebb darabokra vágva)

némi porcukor, ha szórni szeretnénk, én nem szerettem volna. Épp elé édes.

 
Végtelenül egyszerű: A csokoládékat a vajjal és mézzel egy tálban összeolvasztjuk, közben egy másik tálban összetörjük a kekszet, diót, mogyorót, belevágjuk a pillecukrot. Kibélelünk egy kb. 20*30 centis tepsit vagy tálat folpack fóliával. A jól elkevert csokoládés masszát ráöntjük a törmelékre, összekeverjük, és már simítjuk is a tepsibe. 2 óra hűtés elegendő, hogy kockázható legyen. 

Édes, csokis, itt roppanós, amott puha, szétolvadó tömör gyönyör. És nem is vezet hozzá rögös út. :)


 A receptet itt találtam, nézelődjetek, sok finomságot lehet találni még a nagyasszony keze alól! 

Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :) 

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

Minion torta

$
0
0

Egy édes pici fiú névnapjára készültem a kis kedvencével. Névnapra, mert az ő bátyjának szülinapja volt, és hát nehogy már csak egy torta legyen, ha két ünnepelt! Teljesen igaza van! :D

Nem ő az első minionom, az első abban a tekintetben, hogy sikerült lefotózni normálisan. :) 

Vaníliatorta, azaz vaníliás krém, vaníliás piskótában. Két kisebb, 15 centiméteres, és egy pici félgömb piskóta sült, ezekből épült fel. Talán az ő burkolása a legnehezebb, hiszen hiába szép gömbölyded, a magassága miatt az aljánál meg kell küzdeni a felhullámzó burkolóval. (Gondoljunk egy terítőre, amit magas körasztalkára igazítunk.) Hála az égnek, a marcipán jobban idomul a damasztnál, így jobban figyelhettem az apróságokra.

Ami nagyon tetszett, az a szem megfestése, igazi piktornak érzi magát közben az ember. :D Nézz mélyen a szemembe, és mondd, hogy van nálad Banana! :D


Boldogságos Névnapot!

Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :) 

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

Rizsgolyó Éci játékára utólag

$
0
0

Rizsgolyó

A rizs jó, a rizs finom, egész Ázsia nem tévedhet! - írta Éci nem is olyan régen. Játékot hirdetett, ő volt a VKF. háziasszonya. Amire készültem lélekben. Ki is gondoltam, el is készült, aztán mégis lemaradtam bejegyzés híján. 

Szokásos ámokfutás vette kezdetét a konyhában, agymenést kaptam, ötleteltem, ciccegtem, kínlódtam, végül azért csak összeeszkábáltam valamit, ami majdnem olyan, mint elképzeltem.

Gondoltam kissé átdarálom kávédarálón a sima rizst, úgy szebb lesz, gömbölyűbb a golyó, és hittem, majd hamarabb meg is fő. Nem. Hagyjuk egyben. Már rotyog, lávázik, mégis apró roppanó szemcsék maradnak benne, a formázás katasztrófa. Tehát egyben marad, nem darál. 

A meggyet csak simán használtam, pár csepp alkohollal ízesítve a levét, hogy zamatosabb legyen. A tejberizs nem nagyon kultiválja a lédús, sima héjú gyümölcsöt, csúszik, mászik, nem tapad, főleg önmagához nem, ha felázik a levektől. Legközelebb tuti ragacsos sziruppá főzöm a lét, vagy talán keményítővel fogom meg, hogy tapadós legyen, és kevésbé áztatós. 

A csokireszelék. Utálja a hőt. Vagyis nem, nem utálja, viszont elalél tőle, lehetőleg ne piskótasütés közben akarjunk hempergetni a sütő mellett, valamint ő szeret a nedvesebb, melegebb felülethez tapadni. Tehát nem várjuk meg, míg megcsináltuk az összes golyót, és csak utána hempergetünk, mert könyörgésre sem hajlandó elhagyni kényelmes kistálka - fészkét, nem és nem akar a már kihűlt, nem nedves golyókra tapadni. Egyesével kell tehát egy kis kukta segítségével, hogy ne kelljen gombóconként lemosni a csokit a kezünkről.

Azért ideírom mit használtam, hátha más ügyesebb. Nem írok pontos adagokat, baromira nem figyeltem rá, hány gramm ez, és mennyi az. Ami kell:

tejberizs, ahogy szeretjük, vaníliával, cukorral jó sűrűre főzve
meggy valamilyen alkoholos cuccban, lehetőleg lecsöpögtetve, vagy ragacsossá téve (koktélcseri?)
csokoládé, ét, jó minőségű, lereszelve
türelem, és kitartás


Elhoztam, mert úgy tartotta kedvem, de ha rám hallgattok, nem szórakoztok a gombócokkal. Egyszerűen halmozd tálba a tejberizst, szórd rá a meggyet, amit előzőleg alkohollal tettél bolonddá, netán a levét fél csomag vaníliás pudingporral szószossá varázsoltad, majd jöhet a csoki. Az íz kitűnő, ezt már a fekete erdei tortáknál megtanultuk, itt is működik. Ne golyózz, mert begolyózol. :D

Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :) 

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

SAD (Süss! Alkoss! Díszíts!) 24. forduló kiírás, vissza a kezdetekhez

$
0
0

2011. szeptemberében indult útjára Kiskukta ötlete nyomán a VKF mintájára a SAD játék. Az elsőnél még nevezni sem mertem, egy ideje viszont már a háziasszonyság esélyét lestem, annyira szeretném picit visszaküldeni eredeti pályájára az egészet. :)

Minden játék megőrizte a szabályait. Vagyis azért nagyon nem lengett ki egyik sem az eredeti vonalból, nem úgy, mint a SAD. Engedelmetekkel idézném Kiskuktát, az alap ötletet, és az első kiírást, valamint a szabályokat. Jó? :)

"Tortázós barátaim, van kedvetek játszani? Ha igen játsszuk el, hogy olyan konyhába cseppentünk, ahol nincsenek kéznél a megszokott eszközeink, szerszámaink, festékeink,  lehetőségünk sincs venni (viszont rendelkezésünkre áll a kreativitásunk,  és minden amit a házban megtalálunk).   Mindennek ellenére sürgősen sütni kell egy tortát, és természetesen díszíteni is.

Amit nem lehet használni:

-gél, por alapú festéket, lüszter festéket,lakkokat
-virág kiszúrókat  (csak amit a sütikiszúró szettben találunk)
-marcipán formázót
-textura lapokat
-patchwork kiszúrót
-airbrusht
-gyöngysor, csipke, stb szilikon formákat
egyszóval semmit, amit cukrász nagykerben (vagy neten) lehet csak megvenni.

Amit lehet használni:
 
-elsősorban a kezünk :)
-kés, olló, villa, húsklopfoló, csipesz, gyűrű, vonalzó, a gyerek gyurmázó készlete, bármi amit a háztartásban megtalálsz
-süti kiszúró
-házilag készített sablonok, kiszúrók (ez esetben képet is kérek róla)
- házi készítésű festékek (különböző gyümölcslé, kakaó, kávé, sáfrány, vagy bármi ami természetes, el tudsz képzelni a torta ízéhez)
-cukorgyöngy
-esetleg a nagyobb boltok polcain megtalálható folyékony festékek

Amit mindenképpen kell használni a torta borításához:

-házilag készített fondant /cukormassza /csokigyurma (mindegy milyen recept alapján, mindenki használja azt ami neki bevált) vagy marcipán.

A célom mindezzel?
 
Egy gyűjtemény kezdő tortásoknak, anyukáknak, akik feldobnák a gyerkőc szülinapját egy finom és szép tortával, de azért nem költenének több 10.000-et az évi 2-3 tortáért, vagy olyanoknak, akik nem tudnak kemény 10.000-et költeni spéci eszközökre. És minden tortás ismerősnek, barátnak, hogy kicsit ráébredjünk arra, hogy mi is az alkotó erő, mi a kreativitás.
Egy torta nem attól szép, mert minden mértani pontossággal, a legprofibb eszközökkel díszítve, csillogóan villogóan áll előttünk,  hanem elsősorban a  szeretettől szép, amivel sütjük és díszítjük. Persze elengedhetetlen még az odaadás, kitartás, és a türelem is, de leginkább a szeretet számít ebben is."


Minden fordulóban az adott háziasszony kitalálta a témát, vagy fő alkotóelemet, nem teszek én sem másként, a téma tehát most

"Tavasz van!"

Jöjjön hát minden olyan finomság (ugye torta, vagy minitorta, legvégső esetben cupcake, azaz tündértorta), ami a tavasz hangulatát hozza, nem utolsó sorban, ha húsvétváró, nyuszis, tojásos, bohókás. :)

Gyerünk kreatív bloggerínák, háziasszonyok, mutassuk meg, hogy mennyire vagyunk találékonyak! :)

Az elkészült desszerteket egészen május 8-ig várom az edina.kalocsai@gmail.com e-mail címre, képpel és bloglinkkel együtt. Akinek nincs blogja, az küldje az e-mail címre a fotót és leírást (mivel készítette, hogyan, miből), az összefoglalóban természetesen ő is helyet kap.


Az eddigi kiírások a játékban:

  1. KiskuktaDíszíts egyszerűen, de nagyszerűen!
  2. Zsófi: A gyermekkor íze (ez a blog sajnos valószínűleg megszűnt)
  3. Ági: Gasztroajándék
  4. Macskanyelv: Édes "macskásság
  5. Pitelány: Álarcos finomságok
  6. Be Sweet: Kókusz-Pókusz
Pár lemondó, szomorú visszajelzés miatt mutatok valamit azoknak, akik esetleg abszolút kezdők a fondant vagy marcipánburkolás terén. Nem véletlenül vettem bele a cupcake/tündértorta vonalat, azokkal a falatnyi kis édességekkel is lehet ám varázsolni! Inspirációnak nézzetek körül simán a guglin! Katt ide:
Fondant borítású tündértorták
 A szabályok persze itt is érvényesek, ez csak az ihlet miatt került ide. :)

Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :)

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

Banános kalácsfelfújt Blogkóstolóra / Bread and butter pudding with banana

$
0
0
Banános kalácsfelfújt
A Blogkóstoló játék jelenlegi fordulójában Vea Konyhalált sorsolta nekem, ami nem valami jó, mert tökre unom már a banánt, meg tök béna az egész blog eleve. 

Háhá, bevetted, palimadár! :D Ja, nem, kivimadár...hopp, de különben haragszom ám valamiért! Történetesen mert a találkozóra ugyan tényleg elhoztad Kivit, de valóban azt hitted, hogy kielégítő egy ezredmásodpercre megvillantani, és ennyi? Ott rejtegetted a zsebedben önző, galád módon, és nulla böngyörgetést sem tudtam eszközölni. Öri-hari, de tényleg! :D

Linyah egyébként kitalált egy izgalmas nyomozós játékot, egész jó kis nyereményekért, szóval hajrá, tessék nyomni egy klikket IDE, és átváltozni Columbová egy röpke percre! :))

Na jó, térjünk a lényegre. Ezt a receptet találtam nála, és mivel a kalácsfelfújtat eleve imádom, és mert a szilvás is hatalmas sikert aratott, muszáj voltam elkészíteni, és cseppet sem csalódtam! :) 



A sok-sok szaftot mind beszívta az édes kalács, a tetején a cukorral kissé megpirult a dió, lágy, édes, finom, tényleg nagyon gyorsan elfogyott, pedig nem tartott tovább 10 percnél az összeállítás. Bátran tessék nekiállni, hihetetlen finom! :) Alaposan megpakoltam minden szelet vajazott kalácsot banánnal és dióval, így állítgattam őket tepsibe, és öntöttem nyakon a szósszal. Ennyi. Ismétlés lesz még párszor. :)



Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :)

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

Tojáslikőrös Malakoff torta

$
0
0


Itt a húsvét! :) Újra elkészült a régóta emlegetett tojáslikőr habtorta, mint ahogyan már évek óta mindig. :) Gondolkodtam a névadáson, Zabajone torta, Húsvéti tojáslikőr torta, de nem jutottam dűlőre. Tény, hogy nagyon szeretjük, és bár igen, van benne némi alkohol, azért egy-egy szeletben elhanyagolható annyira, hogy egy picit a srácok is megkóstolhassák. 

Egyúttal szeretném beindítani a SAD játékot azzal, hogy nyitom a sort. Eddig ugyanis még nem jött pályamunka, de remélem azért húsvétra született pár szépséges és finom tortácska, ami belefér. :))

A tészta egy alap piskóta

6 tojás fehérje és sárgája
120 g cukor
140 g liszt
sütőpor

A hagyományos módon piskótát sütünk gáztepsiben. Habot fele cukorral masszívra, sárgáját másik fele cukorral fehéredésig, ehhez a sütőporos liszt, amit először a hab negyedével fellazítunk, majd az összeset gyengéden belekeverjük. Sütőpapíros nagytepsibe lappá simítjuk, 180°C-on 20-22 perc alatt megsütjük.

Közben megfőzzük a krémet

4 tojás sárgája
80 g cukor
250 ml tej
80 ml vodka
vanília

1 evőkanál zselatinpor

300 ml tejszín habbá verve

A tojást a cukorral, tejjel, vodkával és vaníliával gőz felett sűrűre főzzük, az evőkanálnyi vízben felmelegített zselatint hozzákeverjük, majd kihűlve összeforgatjuk a tejszínhabbal.


A kihűlt piskótalapból a tortaforma aljának segítségével egy kört vágunk, tálcára helyezzük, és körépattintjuk a tortakarimát. A többi piskótát felkockázzuk. A piskótalapra kenjük a krém harmadát, erre a kockák fele, ezt meglocsoljuk kevés sziruppal (1 dl víz, 1 ek porcukor, pici vanília felforralt, visszahűtött elegye), majd a krém második harmada, megint kockák, szirup és krém, de csak nagyjából. Hagyjunk krémet a körbevonásra.

Most behűtjük, hogy a zselatin végezhesse a dolgát. Mikor már stabil, (ezt a kistálkába félretett maradék krémen jól látszik), körbevágjuk, lekapcsoljuk róla a karimát, és az újra jól kikevert krémmel (kissé megkötött a zselatin) körbevonjuk.

Marcipán fűvel és répával díszítjük.

Ehhez egy 150 grammos marcipándarabot zöld ételfestékkel (folyékony, csak óvatosan, porcukorral keményítsünk, ha túl lágy lenne) befestünk, hosszú lapot nyújtunk, amit késsel beirdalunk, és a torta köré tekerjük. A széleket összeigazítjuk, a maradékból lesznek a répák zöldjei.

A répákhoz szintén kb. 150 g marcipán kell, ezt málnapiros és citromsárga folyékony ételfestékekkel lehet beállítani, szintén porcukorral picit visszaerősítve. A marcipánt 8 egyenlő golyóra osztjuk, cseppformára alakítjuk, kés élét belenyomogatva répát varázsolunk belőle, majd a végükre illesztjük a zöldet. És tádá, kész a torta. :))


Ezzel a finomsággal kívánok mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket, sok locsolót, finom étkeket, festett tojást, verseket! :))

Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :) 

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

Fahéjgolyó

$
0
0

Szofika megint begolyózott! Miatta meg mi is! :D  Ugyanis én tényleg bárminek ellenállok, csak a kísértésnek nem, és ezek a golyók ellenállhatatlanok. Annyiféle golyót csinálunk mi is itthon, hogy az hihetetlen, és fahéjat is használtunk már, hogy fincsibb legyen, de hogy az legyen a fő, még sosem jutott eszembe, pedig olyan nyilvánvaló. Nem is érdemes szimpla adaggal nyitni, mert az már begyúrás közben elillan, szóval ha el akarunk jutni a golyó stádiumig, alapból duplával kezdjük. Vagy hatványozzuk. Bátran.

Szofi darált keksszel nyit, ami most itthon nem volt, szóval alakítottam. Az eredeti receptért katt az első sor lila szavaira. Az ottani mennyiséget érdemes sokszorozni. ;) Itt pedig leírom az én verziómat:

- Jó sok piskóta, ez formatorták leeső darabjai, púposkodó tortakarikák levágott dombja, mind alaposan befóliázva, fagyasztóban tárolva, na meg egy 3 tojásos kisütve külön ezért, mindösszesen kb. fél kiló volt.

- 1 teljes tasak, 40 g fahéj

- 3 evőkanál porcukor

- sűrített tej híján zsíros tejpor kevés tejszínnel sűrített tej állagúra hígítva (olyan 3-4 púpos evőkanál por volt és kb. 2 evőkanálnyi tejszín)

- 100 g olvasztott vaj

- 1 púpos evőkanál holland kakaópor

Nagy tálban gyerkőc morzsolt, közben adagoltam a keze alá a többit, végül segítettem összegyúrni, aztán együtt fahéjas porcukorba forgattuk. Egy tálca tele lett volna, ha közben nem lett volna muszáj folyton kapkodni belőle. A hűtőben is különleges körülmények uralkodnak, nagyon hamar elegendő lett egy kisebb tálka, végül este már csak pár kis golyócska árválkodott benne. Abbahagyhatatlan. :)


Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :)

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

Húsvéti kalács

$
0
0


Lánykám a hatos fonás rejtelmeivel nyüstölt. Meg hogy kalácsot süssünk az ünnepre. Addig-addig sutyorgott, míg nekiálltunk. Itthon nem sűrűn sütök kalácsot, tudom, hogy sem a liszt, sem a vaj, sem a sütő nem olyan, mint bent, így hát sosem sikerül olyanra, ám az íze ugyebár mindig jobb a házinak, már csak azért is, mert mi csináltuk. :))

Még utólag is arról nyavajgott az én tinim, hogy az övé sokkal csúnyább lett, mint az enyém...ezt a lököttet! :D Mindkettőnké megrepedt, nincs az az ember, aki meg tudná mondani, hogy melyiket fontam én sok-sok más kalács után itthon, és melyiket ő, életében először. Most akkor kérlek mondjátok meg ti, vajon van-e bármi különbség a két kalács között? 


Na ugye. Testvéreméknél töltöttük a vasárnapot, ők sem tudták megmondani, melyik kié, sőt, lányom, amikor megmutatta, hogy hát ez anyué, ez a csúnya meg az enyém, akkor hangosan felnevettem, ugyanis ő is összekeverte. :D Sebaj, idővel rájön, hogy az állandó maximalizmus hosszú távon többet árt, mint használ. Szerintem iszonyat ügyes, és én baromira büszke vagyok rá, hogy elsőre ilyen szépet alkotott. :)

A recept sem nehéz, ez vagy két félkilós, vagy egy kilós kalács adagja:

70 dkg liszt
7 dkg cukor
7 dkg vaj (olvasztva, langyosan)
1 egész tojás
5 dkg (azaz egy csomag) élesztő
1/2 tk só
kb. 3 dl langyos tej
1 citrom reszelt héja

A lisztet átszitáljuk, közepébe mélyedést alakítunk, belemorzsoljuk az élesztőt, rászórjuk a cukrot, beleütjük a tojást, a sót, az olvasztott vajat, citromhéjat, és kb. a tej felét. Egy kezünk nyitott ujjaival kevergetjük, lassan a mélyedés széléről besöpörve a lisztet. Ahogy veszi fel, és egyre sűrűbb, igény szerint adagoljuk a tejet. Nem gyúrjuk, nem szorongatjuk, azaz nem öljük meg, hanem végig nyitott tenyérrel,lapátoló mozdulatokkal dolgozzuk össze. Végül addig dagasztjuk, míg az edény falától és a kezünktől is elválik, szép sima felületű. Még mindig nem kelesztjük, hanem azonnal 12 kisebb gombócra osztjuk (ha két félkilós, és hatra, ha egy kilós kalácsot szeretnénk), azokat kis zsemlékké gömbölyítjük, majd így letakarva hagyjuk 10-15 percet pihenni a tésztát. Nem kelni, pihenni.



Ha fellazult, hat szálat kígyóvá sodrunk úgy, hogy középen kissé pocakosabb, végein elkeskenyedő legyen, majd megfonjuk.  

A fonás sem nehéz, a hat szálat összefogjuk a végein, és két hármas csoportba két oldalra rendezzük. Keresztezett kezünkkel kezdjük, bal kézzel a jobb oldali legfelső, felette átnyúlva jobb kézzel a bal oldali legfelsőt fogjuk meg. Jobb kezünk van felül tehát. Felemeljük a jobb kezünket a szállal együtt, majd a balt is, a bal fölött átvíve a jobb kezünkben tartott szálat letesszük a bal oldali csoport alá, és ugyanazzal a kézzel megfogjuk megint a bal csoport legfelső szálát. A bal kezünk még mindig a magasban. Jobb kezünket is megemeljük, a bal kézzel tartott szál alatt felvezetve. Most a bal kézzel tartott szálat tesszük le a jobb oldali csoport legalsó tagjának, azaz az ott lévő két szál alá, majd ugyanazzal a kézzel rögtön meg is fogjuk a legfelsőt, és felemeljük a jobb kezünk mellé. Kész az első fonat, már csak ezt kell ismételgetni. Jobb kézzel megint letesszük a szálat a bal oldali csoport alá, harmadiknak, majd megfogva a legfelsőt felemeljük azt a bal mellé, stb., stb. Végül a szálakat összefogva még gyengéden meggörgetjük az egész kalácsot.Így leírva először bonyolultnak tűnhet, de nem az, tényleg.

Sütőlemezre tesszük, azonnal lekenjük tojással, majd így kelesztjük 30-35 fokos térben jó 30 percig. Kelesztés végén újra lekenjük tojással, megvárjuk míg megszárad a kence, majd 190°C-os sütőben sütjük kb. 25 percig, ha fél kilós, 35-40 percig, ha kilós, ám ha kilós, akkor a hőfokot érdemes  170°C-ra visszavenni, nehogy megégjen, mire átsül.

Végül rácson hagyjuk kihűlni. Jó étvágyat! :)



Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :) 

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

Marilyn Monroe torta

$
0
0

Marilyn Monroe. Az örök Nő. Így, nagybetűvel. Tényleg és igazán próbáltam szépen megörökíteni. Bár formázást kértek, láttam épp elég elbarmolt fondantfigurát ahhoz, hogy neki se álljak 3D-ben kialakítani.

Szabad kézzel álltam neki két skiccel a kezemben, mindkettőt a google dobta ki nekem, a kettő hibridjéből született ez a kép. Tudom, hogy nem vagyok festőművész, de ha távolról nézzük mondjuk kicsit bandzsítva, egész jól rámondható, hogy ki akar lenni. :D


Mivel Feri úgy kérte, kis lengyel vonatkozást kellett belecsempésznem. Piros fehér lobogójuk adta az ötletet, hogy a zárszalag két csíkból, pirosból és fehérből legyen, és ha már így alakult, akkor a rúzst is kiszíneztem, legyen hangsúlyosabb a csókos száj. :) A felirat is lengyelül szól. Mivel nem vagyok magyar-lengyel szinkrontolmács, újfent a google fordítóhoz folyamodtam, de a Boldog Születésnapot lengyel verziójára egy 45 szeletes torta is kevés lett volna, így kerestem egy sokkal rövidebbet, ami röviden annyit tesz: még száz évig! :)) Mármint a fordító szerint. Az én józan paraszti eszem pedig azt súgja, hogy inkább olyasmi, mint amit mi is mondunk: még sokat! 

Azt azért őszintén remélem, hogy nem írtam hülyeséget, és ha mégis, akkor kimagyaráztak belőle! :P

A töltelék egyébként mogyoróvajjal felturbózott főzött csokoládékrém volt, a lapok pedig enyhe rumos sziruppal lettek picit áthúzva, csak az érzés kedvéért. A visszajelzés szerint bejött, nagyon ízlett nekik. :)

Boldogságos Születésnapot, legalább még százat! :D

Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :) 

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

Tigris torta / Tigger cake

$
0
0

Még januárban megkeresett egy ismerősöm, hogy pici fia első szülinapja közeleg, és szeretné, ha meglepnénk az ünneplő csapatot és persze a kislegényt egy Micimackóból jól ismert Tigrises tortával.

Határozott elképzelésük volt, így nagyban megkönnyítették a dolgomat. Emeletes torta, az alsó főzött csokoládékrém, a felső pedig szintén főzött túrókrém töltelékkel készült. Mivel még picuri a legény, most sincs benne túl sok cukor, sem semmi vegyszer, csak a legjobb anyagok, kivéve persze a marcipánba kellő színezéket. 

Tigris buksija viszont okozott némi fejtörést, az összes kép, amit találtunk, oldalról, vagy bolondos kifejezéssel felruházva mutatja, végül egy mesekönyv borítóján akadtunk rá így, ahol fejjel lefelé "belelóg" a képbe. :D 


Nem tudom, miért zöld virágokat kért a leányzó,  biztosan van oka, de tény, hogy nekem bejön a színvilág, sokkal üdébb lett, mint fehérekkel vagy más, szokványos virágszínekkel. Az alsót tigriscsíkosra álmodták meg, hát próbáltam megfelelni neki. A lényeg, hogy tetszett nekik, és több üzenetet is kaptam, annyira aranyos volt, ahogy sorban jöttek a rövid, pár szavas mondatok, közben egy-egy matrica  :))

Örülök, hogy ízlett, öröm volt ügyeskedni vele, Nagyon Boldog Szülinapot Dani!


Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :) 

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

Kókuszkocka, az eredeti

$
0
0

Az eredeti, mert igen sok helyen olvasom, hogy sima alap piskótával készül. Márpedig az nem olyan, mint az igazi. Sem állagban, sem ízben. Ez a recept is nagymamámtól van, valami hihetetlen finom, érdemes mindenképpen kipróbálnia annak, aki így még nem kóstolta! Létezett gyerekkoromban egy sarki kis cuki, ahol öklömnyi puncsgolyókat, téglányi kókuszkockákat, emeletmagas krémeseket adtak apróért, és ez pontosan ugyanolyan. Ha mamainak nem volt kedve sütni, hát kikönyörögtem magamnak egy téglát. :))

A tésztához

1 egész tojás
50 g vaj
200 g kristálycukor
280 g liszt
1 sütőpor
2 evőkanál méz
150 ml tej
1 evőkanál kakaó 
kortynyi rum

A lágy vajat kikavarjuk a cukorral, mézzel és tojással, hozzáadjuk a tejet, kakaót, lisztet., sütőport, és nem agyonkeverve összeállítjuk. Vajazott, lisztezett - vagy sütőpapírral bélelt - tepsiben (20*30 cm) 180°C-on kisütjük. Deszkára borítva kihűtjük, majd kockákra vágjuk. Alaposan el kell kenni a tésztát, kissé homorúra, mert képes púposodni, úgy igen nehéz szép kockákat vágni.

Öntet

200 g vaj
200 g cukor
2 evőkanál kakaó
5 evőkanál tej
rum

200 g kókuszreszelék

A vajat megolvasztjuk, és elkeverjük a többi hozzávalóval. A kockákat egyesével belemártjuk, majd kókuszba hempergetjük. A szósz mennyisége kevés lehet, ha nagyon apró, és sok, ha nagyon nagy kockákra vágjuk a süteményt, nekem harmadjára sikerült eltalálnom, kb. a 7*7 centiméteres nagyságot szereti.


A múltkor hirtelen vezérelve jött az ihlet, hogy újra süssek. Másnap aztán még egy dupla adaggal. Na, abból már maradt annyi, hogy normálisan kihűlhessen. Most egy időre elteltünk vele. :D

Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :)

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

Angry Birds torta Bendegúz 8. szülinapjára / Angry Birds Cake

$
0
0
Kicsi fiam 8 éves lett. Hatalmas lendülettel készültünk a bulira, első ízben szerveztünk igazi gyerekzsúrt, ahová meghívhatta legjobb barátait. :) Már hetekkel korábban beindult a tervezgetés is a tortát illetően, és nagy ötletbörzét tartottunk a desszertek terén is, hiszen már hagyomány, hogy a szülinapokon mindig minden desszert más, mint aminek látszik. Így esett, hogy volt már édes sushi, mogyorós keksz csirkeszárnyak, túrófánk fasírt, hot-dog muffin,  de idén igazi sziporkázást adtak elő, alig győztem kapkodni a fejem.

Szép sorban hozom majd ezeket is, most csak egy gyors blikk erejéig megmutatom, hogyan is nézett ki a desszertasztal, ahol semmi nem az, aminek látszik. Na, jó, a petrezselyem az valódi. :D


De most a torta a lényeg. Hatalmas volt. Fiam vulkántortát kért megint, mert a pár évvel ezelőtti nagyon tetszett neki, ám most a kedvenc játékával, az Angry Birdsszel szerette volna kombinálni. Lányom rögtön leskiccelt egy amerikai stílusú 3 emeletes, kilógó csillagokkal teli tortát, fiam pedig egy laposabb tájat, ahol hátul áll egy vulkán, közben a játékból ismert emelvények, csúzli, ez-az. Végül összekombináltuk a kettőt, így született meg az, ami. A legalsó vaníliás, telepakolva friss eperrel, a középső vanília és lemon curd váltakozva, a vulkán pedig mogyorós csokoládékrémmel töltött. Nem volt egyszerű, viszont nagyon élveztem mindamellett, hogy az utolsó pillanatig azt hittem, nem fogok tudni mindennel végezni időben. 

De sikerült, amiért örök hála tesóméknak is, akik korábban jöttek, mint a vendégsereg, így együtt már sikerült befejezni az előkészületeket. :)


A nagy pillanat. :)  Rengetegsog Boldog Szülinapot még, Kicsi Szívem! :)


Váá, szedjük szééét! Enyém a piros! Oké, de akkor enyém a Chuck! Én malacot kérek! :D  Hatalmas zsivaj, és cserebere kezdődött, oltári volt. :)


Tortázás után meg az ajándékok sora jött, férfias kézfogások, mackóölelések, a csajoknak puszi járt, ahogy kell. :))


Buli vaan! :D

Közben hol is próbálta ki az új görkorit? Naná, hogy a tizediken, szóval a kutyasétáltatás ürügyén az egész csapat levonult görkorcsolyát avatni az udvarra egy fél órára. 


 Jó volt, élveztük az egész napot, de köszi, évente egyszer elég lesz, szóval jövőre ugyanitt! :D


Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :) 

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

Pisztácia - pisztáciából (is)

$
0
0

Mint említettem, fiam szülinapja a szürreális édességekről is szólt. Az volt az egyik roppant egyszerű ötlet, hogy készítsünk pisztáciát. Kis gondolkodás után rájöttünk, hogy pisztáciából lesz a legjobb. :))

Azt tudtam, hogy az őszibarack mintájára fog készülni, csak sokkal-sokkal kisebb méretben, elvégre a mag is picuri. Így begyúrtam a sütemény tésztáját, és együtt a kis ünnepelttel sütőpapíros lemezre halmoztunk legalább 70 pici, mogyorónyi golyócskát, majd pár perc alatt megsütöttük őket. Gömbölydedebb maradt, mint szerettem volna, de senkit az égvilágon nem zavart, engem meg különösen nem, örültem, hogy minden időre kész lett.


Az ott középen a kosárban mindössze egy tepsinyi golyócska, szóval jó sok tésztám maradt, de már erőm nem sok, hogy legyártsam mind, lett volna kazalnyi. Fél adag tehát bőven elég.

Több ötlet elvetése után maradtunk a legnyilvánvalóbb tölteléknél, a pisztáciamarcipánnál. Így színezékre sem volt szükség, az íze pedig utánozhatatlan. Most mandula nélkül készült, csak pisztáciából.

A hozzávalók tehát:

Pisztáciamarcipántkészíthetsz így, vagy így:

100 g pisztácia megpucolva, héjától ledörzsölve
100 g porcukor
mogyorónyi vaj
nagy csipet só

A késes darálóban nagyon finomra daráltam, sőt, kicsit túl is, mert kicsapódott az olaj, ám most nem bántam, krémesebb állag kellett. Így tovább pörgettem a csipet sóval, a pici vajjal, majd tálba kivéve összenyomkodtam-gyúrtam a porcukorral. Lágyabb lett, mint múltkor. Azt muszáj volt nyújtani, ezt nem lehetett volna. Ez viszont sokkal intenzívebben pisztáciaízű lett. És a színe is sokkal élénkebb zöld, nem olyan sárgás beütésű, mint  mandulával.

Már csak összeragasztgattuk a krémmel a "héjakat". Féloldalasan terveztem, hogy csak egyik oldalt bukkanjon elő, mint az igazinál, de mivel sokkal kerekdedebb a linzer, így egy idő után már nem foglalkoztam vele, csak töltöttem őket.

Kellett még némi türelem, meg még egy pici, mert legalább egy napig jó lenne, ha pihenhetne fémdobozban, hadd puhulhasson fel kicsit. Vigyázat, eteti magát! :)


 Jó böngyörgetést kívánok! :)


Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :)

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

SAD Süss! Alkoss! Díszíts! 24. összefoglaló

$
0
0

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Fogalmam sincs, hogyan kezeljem a dolgot, egyrészt borzalmasan örülök azoknak, akik vették a bátorságot, és életükben először, csak emiatt a felhívás miatt nekiestek a tortaburkolás csodálatos élményének, másrészt viszont borzalmasan csalódott vagyok, hogy azok a tortások, akik évek óta saját fondant-nal dolgoznak, fülük botját sem mozgatták. Ez vagy annak szól, hogy mostanság igen sok játék van, csak kapkodjuk a fejünket, vagy a személyemnek, hisz nem kedvelhet mindenki, ezt tudom, de arra azért tényleg nem számítottam, hogy mindösszesen egy, azaz egy tapasztalt tortás mozdul a dologra, Kiskukta játékára. 

Sajnálom, mert pont ez az a játék, ahol be lehet bizonyítani, hogy igenis kreativitással simán legyőzhető bármilyen anyagi gát, és ötletet meríthetne minden szerényebb eszközparkkal rendelkező édesanya, testvér, mama, hogy meglephesse szeretteit valami igazán különlegessel. Hát, ez van. 

A másik, ami bonyodalmat okozott, hogy valószínűleg túl hosszú lehetett a kiírás, ugyanis nagyon sokan átugrották azt a részt, hogy "amit mindenképpen kell használni a torta burkolásához, az cukormassza, csokigyurma, fondant vagy marcipán". Nem csak a díszítésben kellett megjelennie, hanem burkolni kellett (volna). Viszont nem leszek galád, és lehozom mindenki finomságát, hiszen készültek, sütöttek, alkottak, díszítettek, szóval itt a helyük. :)

Elsőként engedjétek meg, hogy a kiírásnak tökéletesen megfelelő tortákat mutassam be, aztán sorra az összes többit is.

Az első befutó Ági volt, a Rendes csajok konyhájából, aki lányaival együtt, igen ötletes megoldással készített mini puncstortákat. Pontosan erre gondoltam, igen jól elkapták a vezérfonalat! Tavaszias, ötletadó, finom és a legminimálisabb eszközökkel is csodásak lettek! :)


Hozom az egyetlen gyakorlott tortás igazi műremekét, Teller Zsuzsi bakancsát. De hogy kerül a cipő az asztalra? Nagyon egyszerűen, hiszen rengeteg kitűnő ötletet sorol fel, hogyan álljunk neki. Köszi Zsuzsi! :)


Igazán nagy öröm volt látni, hogy kedvenc sütős-főzős barátném életében először nekiállt tortát burkolni, és eszméletlen jól sikerült, igazán finom, elegáns tortát készített, látszik, hogy minden igyekezete benne volt. :) Era, csak így tovább! (Azóta már másik két tortán is túl van, szóval alakul ez, alakul! :D )


Egy igazi meglepetés is ért, Tombácz Viki személyében, aki nem blogger, de tagja a DesszertSarok csoportnak, ott találkozott a  felhívással, és egy igazán gyönyörű tortával lepett meg minket, amihez részletes leírást is írt levélben. Idemásolom, jó? (vagyis nem, még nem, bolond módon nem mentettem el az  óriás fájlt, szóval most várom újra az e-mailt róla, de amint megvan, pótolom!)


És ezzel sajnos zárnám is a sort, mert több burkolt torta nem érkezett a kihívásra, így tehát most jöjjenek a nem kevésbé szemet gyönyörködtető, és biztosan finomságos torták sorban.

SüniSüti szépséges, és igen ötletes spiráltortát készített, igazán ínycsiklandó, és különleges.



Ditti egy cuki fehércsokis nyuszival hozakodott elő, igen jó leírással, miképpen tudunk kedvességet csempészni az asztalra. :)


Évi is elnézte a kiírást egy picit, no meg jósnőnek is beválhat, hiszen arany szíve kettővel elnézte a fordulót, ő már a 26.-ra készítette el kedves kis nosztalgiatortáját. :)


Eszti is hasonlóképpen burkolatlan tortával érkezett, viszont azért marcipánt is készített, méghozzá paleo verziót, ezzel is díszítette tortáját, ami igen gusztára sikeredett. :)



Csigabige  a következő, boleró tortát hozott nekünk, a méltán nagy sikerű Mirinda szelet, vagy Fanta szelet torta változatát, ami biztosan igen finom volt. :)


Szani is kitett magáért, igazán részletes leírást adott a csokoládégyurma elkészítéséről, így bárkinek gyerekjáték lehet elkészíteni (még nekem is, sosem próbáltam még), és milyen jól jön a gyerek gyurmázókészlete! :)



Alíz is befutott, bár a legeslegutolsó pillanat...után, mégis úgy érzem, ezt látnotok kell, olyan gyönyörűséges! Pedig bejegyzés sem készült hozzá, amit azért sajnálok picurit, mert igazán szépséges. :) Belül kakaós piskóta és tejszínes fehércsokis krém, kívül marcipán burkolat és csokoládé. Kell ennél több? :))


Végül megmutatom az én kis szösszenetemet, ami a húsvéti közös asztalunkat díszítette húgomékkal, tojáslikőrhabos Malakofftorta volt, marcipánnal díszítve.


Mindenkinek szívből gratulálok, mesés felhozatal, bármelyik cukrászda megirigyelhetné, ha ilyen palettát tudna felsorakoztatni, nulla eszközzel!  Gratula csajok! :))

A stafétát pedig (dobpergéééééés) Sasónak, az Életinfó blog házigazdájának nyújtanám át, legyen sok-sok öröme, meglepetése, izgalma a játék során, sok sikert! :))

Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :)

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

Alma sütemény, ami sajtkrémes "cronut"

$
0
0

Folytatódik a szürreális sorozat bemutatása. Mindenképpen szerettünk volna egy sós nassolnivalót is felsorakoztatni a sok édes mellett, és szép lassan, sok apróbb ötlet mentén alakult ki a végleges verzió. Azt tudtuk hogy nagyon extra ízvilággal nem akarjuk felturbózni, nehogy riasztó legyen a mondjuk juhsajtos-medvehagymás lazackanapé (csak mondtam valamit), úgyhogy maradtunk a totál egyszerű sajtos íznél, viszont kipróbáltunk egy új technikát.

Abban biztos voltam, hogy leveles tésztából szeretném. Először csak az volt az ötlet, hogy kiszaggatva kisütöm, valami nehezékkel középen, amire felhalmozom a krémet, így gömbölyítem almává. Aztán úgy gondoltam, talán a nehezék alatt nem sülne át kellően a leveles tészta, így csak köröket szaggattam, és a cronut találmányából vett ötlettől vezérelve, a kisült labdacsok tetején át habzsákból megtöltöttem a sajtkrémmel, és azzal át is kentem kicsit. Csakhogy így eléggé "rusztikus" hatású volt, szerettem volna héjat. Sárgát. 



Mivel bent a melóhelyemen sütünk sajtos zsemlét, tudtam, hogy a lapkasajt szépen idomul alakra, viszont nem akartam rápirítani-hólyagosítani, ahogy bent. Csak épphogy ráolvasztani. Nagy-nagy izgalommal lestem a sütőajtót, féltem, hogy lefolyik-ráncosodik-pöndörödik-elszíneződik-hólyagosodik vagy akármi, de legnagyobb örömömre baromi jól sikerült, kacarászva simogattam a kis sarkocskákat a süti alá még melegen. :)

Őrült finom! Ám csak frissen az igazi, ha állni hagyjuk, a leveles felázik, puha, szinte haraphatatlan, bár az íz megmarad. Én azért betermeltem párat szigorúan romeltakarítás címen a buli után. :D


Bal felső kis kosárka, benne az almácskák, amit mindenki elsőre gömbölyded mignonnak nézett. :))) Hát tévedtek! :D 

Ehhez kell:

1 csomag (6 lap) leveles tészta a fagyasztott részlegből, vagy frissen fél kilónyi

Ebből 5 cm-es pogácsaszaggatóval 16 kis kör, a többit lesózva apróra vágva simán kisütve rágcsa keletkezik, az asztal két végén vannak kis tálkákban. 220°C-on pár perc alatt pirosra sütjük a köröket is.

A krémhez

10 dkg vaj
3 evőkanál liszt
kb. 3 dl tej
15 dkg sajt (nálam Edami volt)
só, bors, pici szerecsendió

16 lap lapkasajt

A vajat felolvasztjuk, a lisztet csak habzásig megfuttatjuk benne, felöntjük a tejjel, annyival, hogy szépen folyó, ne túl sűrű legyen egyelőre, fűszerek, majd a reszelt sajt, és addig főzzük kevergetve, míg a sajt elolvad, a krém besűrűsödik. Ha túl sűrű lenne, tejjel hígíthatjuk, ha túl lágy, kevés liszttel sűrítsük. Hűlés közben sűrűsödik!  Sima csöves habzsákba töltjük, a labdacsok tetejét áttörve, óvatosan kézben tartva addig nyomjuk, míg a labdacs érezhetően elkezd "nőni", azaz a lemezek elválnak kissé egymástól, de még egyben van. A maradék krémmel körbekenjük őket, hogy a lapkasajt tapadjon.

A sütőt visszavettem 100°C-ra.

Minden sütire került egy-egy sajt, majd 1 percre visszakerültek a sütőbe. Nem kell több, ennyi épp elég. Majd még melegen alásimítjuk a sajt csücskeit, vagy ha közben kihűlt, le is vághatjuk szépen.

Marcipánmintázóval fúrtam 2 lyukat, az egyik a szárnak, a másik az alsó kis bozontnak. A látszat kedvéért most apró marcipánlevélkékkel díszítettem, bár szóltam, hogy az úgy együtt lehet, hogy nem nyerő, de bátraké a szerencse, hátha bejön. :))


 
Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :)

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

Szakácsmustra 4. forduló kiírás

$
0
0

Szakácsmustra, játékra fel! Ezzel a felszólítással indította útjára Era, az Életinfó blog háziasszonya a zseniális játékot, amelynek lényege, hogy minden egyes fordulóban egy adott híres szakács konyhájában kutakodunk, tőle választunk receptet és bíráljuk el, mennyire volt könnyű/nehéz/macerás/ízletes az étel, sőt, azt is, ha valami nem úgy működne netán, mint ahogyan vártuk.

Mindig adott határidőn belül kell elkészülnie a kiválasztott receptnek, vállalkozhat bárki, nem feltétel a blog vezetése, viszont a forrásmegjelölés alap, kérem ezt mindenki tartsa be, akkor is, ha könyvből választott, akkor kérem szépen a könyv címét, kiadót, oldalszámot se felejtsétek el, webes tartalom esetén persze a linket kell odabiggyeszteni a kritika végére.

Nem is húzom tovább az időt, az én választásom az egyre népszerűbb szakácsnő,

Rachel Allen


Tőle választhatunk hát finomságot, legyen az sós, vagy édes, előétel, vacsora, vagy desszert, teljesen mindegy, a választás a tiétek! :))

A recepteket, fotókat, leírásokat, véleményeket és forrásmegjelöléseket e-mailben várom a megadott határidőig, ami egészen pontosan:

2014. június 20. péntek 20.00

Az e-mail címem pedig: edina.kalocsai@gmail.com, a tárgyhoz ne felejtsétek el odaírni: Szakácsmustra!

Az óra indul: MOST! :D

Az eddigi fordulók összefoglalói:
1. forduló: Életinfó blog, EraGordon Ramsey
2. forduló: Marka boszikonyhájaJamie Oliver
3. forduló: KisIldi Nigella Lawson

Izgatottan várom a véleményeket! :)

Egy kis segítség a kutakodóknak, némi angol nyelvtudás (vagy google fordító) szükséges, de elég jó a választék:

http://www.cookingchanneltv.com/shows/rachel-allen-bake/recipes.html?offset=0
http://www.rachelallen.com/content/my-recipes
http://www.bbc.co.uk/food/recipes/search?chefs%5B0%5D=rachel_allen


Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről!

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

Házi tejszínes eperfagylalt gép nélkül

$
0
0

Idei első fagyink volt, és bár sem apa, sem Lili nem rajong az eperért, azért ketten Bendivel betermeltük pár nap alatt. :)) Apa csak magát az epret szereti, a belőle készülő desszerteket nemigazán. Micsoda humora ez a sorsnak, hogy egy édességfüggő desszertmániás párja csak párféle sütit hajlandó megkóstolni egyáltalán... De nem gond, fiammal lelkendezve kóstolgattuk, egyik tányérkával a másik után! :P

Ez már igazi, szabadföldi eper, mézédes, csudafinom, ami a fagylalton is remekül érződött, viszont a színe kissé fakó, valószínűleg a bolti vagy cukrászdai fagyikban van némi turpisság, hogy élénkpirosak, vagy nem tejszínnel készülnek? A titok rejtély marad. :)

A főzött alaphoz:

2 egész tojás
100 g cukor
300 ml tej

és még:

400 g eper

250 ml állati tejszín

A tojásokat a cukorral és tejjel felfőzzük, azaz forráspontig hevítjük, hogy a tojás ne csapódjon ki, majd kevergetve kihűtjük. Az epret összeturmixoljuk, majd a magjaitól átszűrjük, ez a lépés kihagyható, én nem szeretem a magvakat a fagylaltban. A két krémet összekeverjük. A tejszínt habbá verjük, összeforgatjuk a krémmel, és mehet is a fagyasztóba.

2 óránként villával áttörtem alaposan, mert a szélén hamar fagy, középen még folyik, másrészt jó, ha a lassú fagyás közben kialakuló nagy jégkristályokat összetörjük, így sokkal krémesebb a végeredmény.

Már csak meg kell várni, hogy megfelelő állagú legyen, és tálalhatjuk is. Mennyei! :)



Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :) 

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!
Viewing all 235 articles
Browse latest View live